Tovább!
A következő szúrás szemből érkezett. A király oldalra kitért, majd a lecsapó kobra
gyorsaságával vágott vissza. Az edzett acél épphogy behatolt a húsba, ugyanazzal a mozdulattal
hagyta el a testet. Mellkason talpalta a halhatatlant, a xiphon felszisszent a levegőben, és utat talált egy
újabb ellenségbe.
Csillapítsd a haragod…
A tánc nem ért véget, két harcos termett ott rögtön a király mellett, egyszerre sújtva le rá. A dór
gyorsabb volt, elmetszette az inakat egyikük térdhajlatában, oldalra perdült és kardjával a másik torkát
szelte át.
…elég, ha harcképtelenné teszed őket.
A király felhörgött, a csípő érzésre, amikor a mellette becsapódó dárda végigszántotta az oldalát.
Tovább!
– Tovább! – bődült el, és a káoszban az embereit kereste – Alakzatba!
Levágott még két lándzsást, majd a domboldalról lezúduló embertömegen túl tekintete megakadt a
horizonton feltűnő fekete vitorlák tengerén.
Újabb hajók…
Ahogy közeledtek a part felé, a kifeszített vásznokon felsejlettek az aranyszín szárnyas démonalakok.
A hajóhadat látva a király elcsüggedt, mozdulatai ólomsúlyúvá váltak. Aztán hirtelen megfordult vele
a világ. Védekezésre emelt jobb karjából mintegy varázsütésre eltűnt a xiphon, ujjai hirtelen a puszta
levegőbe markoltak. Egyedül tűéles reflexei mentették meg attól, hogy az egyik halhatatlan felnyársalja.
Oldalra vetődött, de mire talpon volt, baljából azon nyomban eltűnt a pajzsa, a vaskos bőrszíjnak még
nyoma se látszott.
Hogyan?!
Értetlenül torpant meg.
– Alexis! – legmegbízhatóbb embere után kiáltott. Válasz nem érkezett. Ekkor nézett körbe csak a
csatatéren. A többi spártai, a bajtársai mind holtan hevertek körülötte. A hullahalom közepén állt, a
halhatatlanok végeláthatatlan serege pedig lassan araszolt felé.
A király aligha érthette, mi történik körülötte, de azt tudta, ha meg kell halnia, hát emelt fővel hal
meg. Maradék erejét összeszedve, megvetett lábbal várta a perzsa rohamot. Ám ellenfelei megálltak.
Vártak.
Jéghideg szél kerekedett, váratlanul, halálosan. A király látni vélte, ahogy a léglökés a messzi
vitorlákról lekapkodja a démonokat. A szárnyas dögök elszáguldottak a csatatér fölött, és átröppentek
a király mellkasán.
A spártai tompa ütést érzett a szívén minden alkalommal, ahogy átjárták a földöntúli teremtmények.
Térdre rogyott. A kreatúrák minden egyes beérkezésével fogyott az életereje. Látása elhomályosult,
vállai előre estek. Várta a becsapódást és a halált.
Leonidas zihálva ébredt. Verejtékben úszó testéről lelökte a pokrócot. Két kezébe vetette az arcát.
Csak álom volt.
A sátor ponyvája fellibbent, Alexis lépett be rajta.
– Királyom, jöjj, kérlek!
Leonidas megszédült, de nem a vakító napfénytől. Ahogy kilépett a sátorból, elé tárult az álmában
oly ismerős terep. A vér és holttestek tarkította tisztáson most még lélegző emberei ébredeztek a
sátortáborban.
– Ott, arra! – mutatott Alexis a parton túlra. A horizonton feltűntek az első démonvitorlás hajók. –
Mi legyen, királyom?
Menj haza, barátom. Menjünk haza mind.
– Még ma a Hadesba küldjük őket, Alexis. Az lesz.